2018. április 6., péntek

Építsük meg Magyarországot! - Kisszékely kulturális és természeti értékei a Minecraftban 44. - Forródrót Barnival Hangouts-ban



Mint már az előzőekben említettem, haladásunkat sokszor gátolta betegség, amikor valaki kiesett az építkezés menetéből. Így volt ez Matyi és Barni esetében is. Workshop-videókrónikám 44-ik fejezetében azt láthatjuk, miként próbáltuk a nehéz helyzeteket orvosolni. A rövid, 4 és fél perces filmfelvétel elején Matyit láthatjuk. Nagy vállalása a kisszékelyi Vadászház és a mellette lévő Vadkerti-tó megépítése volt. Felelősségteljesen, gyyönyörűen haladt mindaddig, amíg le nem betegedett szegénykém. Ez két hét kiesést jelentett számára. A jelenetben az utolsó pillanatban, foglalkozáson kívül ugrott be, hogy befejezze munkáját. Szólították a portán, hogy mennie kell haza, amikor még egy-két dolgot megcsinált volna. Ekkor kiadta számunkra a befejező munkálatokat, mint egy komoly felnőtt, bízva bennünk, hogy megcsináljuk mindazt, amit kért tőlünk.
A videó második felében történtek számomra maradandó élményt jelentenek. Ugyanis a két projektvezetővel, Barnival és Balázzsal megbeszélést tartottunk úgy, hogy Barnikánknak, betegsége miatt ismét otthon kellett maradnia. A hátralévő feladatokhoz  pedig  szükség volt az ő tudására. Ebben a helyzetben nagy segítségünkre volt az internet. Kapcsolatunk folyamatossága miatt csoportot alkottunk mi hárman a Hangouts alkalmazásban, ahol videóhívásra is van lehetőség. Ez volt a kommunikációs csatornánk ekkor is. Előzetesen otthon végigjártam Kisszékelyt a Minecraft EDU-ban, és kifotóztam minden kérdéses helyzetet, odaírva a felmerülő, megoldandó problémát. 44 fotó született, amit One Drive-ra töltve átküldtem Barninak és Balázsnak. Tehát Barni otthon egy másik gépen szépen együtt tudta nézni velünk a képeket, és tudott adni jó tanácsot valamennyi kérdésünkre. Ebből vágtam össze csupán néhány pillanatot a helyzet érzékeltetésére.

Íme:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése