2017. június 18., vasárnap

Sakkjátszótér a Brumi Óvodában, avagy sajtótájékoztatóval egybekötött bemutató 2017. május 24-én


A fentebb látható meghívót vehettem kezemhez néhány héttel ezelőtt, s megvallom, nagyon örültem a megtiszteltetésnek. Ismerve, és kedvelve a Polgár Judit által létrehozott Sakkpalota Programot, meg voltam arról győződve, hogy az óvodás gyermekek számára készített Sakkjátszótér is hasonló, ideális tanulási lehetőséget rejteget. Nem csalatkoztam. A május 24-én megrendezett sajtótájékoztatóval egybekötött bemutató után rendkívüli élményekkel tértem haza. Számos tudósítás született meg a tévéstábok , szerkesztőségek kiküldött riporterei, munkatársai által, akik egyöntetűen pozitívan számoltak be a Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Programról. Végigolvasva a cikkeket, úgy gondoltam, hogy én sem írhatok ezeknél jobbakat, szebbeket. Sőt! Boldog vagyok, hogy ismét egy csokor visszajelzést kaptam arról, hogy megérzéseim nem csaptak be, amikor néhány évvel ezelőtt becserkésztem Anyahajómba a sakkot, azaz Polgár Judit nevével fémjelzett Sakkpalota Programot. 
A Brumi Óvodába érkező meghívottak kaptak egy-egy Sakkjátszóteres dossziét, amelyben gyönyörűen megtervezett ismertető anyag állt úgy a Sakkjátszótérről, mint a Sakkpalota Programról
Átolvasva mindet, arra jutottam, hogy annyira remek az összefoglaló, hogy legszívesebben egy az egyben átnyújtanám azt minden érdeklődő szülőnek és pedagógusnak. Így jött az ötlet, hogy beszkenneljem a kis füzetecskét, és a lapokat, majd egy prezentációba összefűzzem őket, sőt még egy zenei aláfestéssel kísért verziót is elkészítsek. 
Természetesen videóztam is a bemutató alatt, persze csak úgy illedelmesen, szépen, inkább hátul meghúzódva a sok profi tévés és rádiós riporter mögött. Úgyhogy ismét csak azt mondhatom el, nem tökéletes a felvétel. Viszont arra talán jó és hasznos lesz, hogy akit érdekel a Sakkjátszótér és a Sakkpalota Program mibenléte, az elég szép részletességgel hallhat róla a film segítségével. De még mielőtt azt bemutatnám, jöjjön a scannelt ismertető, valamint jöjjenek a különféle hírcsatornákon megjelent beszámolók!

>
Ugyanez zenei aláfestéssel:


A következő linkek a Sakkjátszótér bemutatásáról adnak hírt:


http://www.sakkjatszoter.hu/


http://trendfm.hu/cimlap/komplex-program-segiti-a-gyerekek-fejlodeset-8616


http://bdpst24.hu/2017/05/24/mar-ovodasok-szamara-is-elerheto-polgar-judit-komplex-kepessegfejleszto-programja-2


https://hunonchess.com/sakkszonyegen-onfeledten-a-holnap-gyoztesei/

S most jöjjön a bemutatóról szóló videó!



Már írtam  arról blogomban, hogy Kolléganőmmel, Nagy Ildikóval együtt akkreditált IKT képzést tartunk óvodapedagógusok számára. Nem titkolt vágyam, hogy minél több pedagógus felismerje a digitális korban felnövekvő gyermekek számára azt az ideális tanulási környezetet, amelyben kialakulhat az optimális egyensúly a hagyományos, manuális, és a modern technika-adta eszközök között. Ahol nem kioltja egyik a másikat, hanem ellenkezőleg, egymást kiegészítve, csodálatosan gazdagított formában, a jövő kihívásainak megfelelően fejleszti a gyermekeket, akik ezáltal valóban a "holnap győztesei lehetnek".

Az óvodapedagógusoknak szóló kurzus a Gondolkodj Egészségesen! Személyiségfejlesztő Program keretében történik. Meggyőződésem, hogy a Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Program és a Sakkpalota Program  úgy az óvodás - , mint az iskoláskorú gyermekek számára az egészséges gondolkodást műveli játékos formában. 

Azzal a bizonyossággal tekintek a jövőbe, hogy a jót akaró és a tettekkel is bizonyító emberek száma egyre növekedni fog, akiknek keze alatt egészséges gondolkodású és tettre kész fiatal nemzedék nevelkedhet fel.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése