2016. december 20., kedd

Digitális pedagógus és nemzedék konferencia 2016-ban




Immár ötödik esztendeje annak, hogy először gyűltek össze innovatív pedagógusok az ELTE PPK Kazinczy utcai aulájába, hogy gondolatokat cseréljenek, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat egymásnak átadják. Szerencsés módon kezdetektől fogva tagja lehettem az egyre bővülő Csapatnak. Mint pillérek,  úgy épültek szépen a jövő iskolájának tartóoszlopai  évről-évre a közös tudásmegosztásnak köszönhetően. 
Inspirációt is kaptak a zászlóvivő pedagógusok, hogy pályázzanak ötleteikkel, módszereikkel, amelyeknek legjobbjait évről-évre Digitális Pedagógus Díjjal ismertek el . A díjak ez évben is kiosztásra kerültek. Szinte lehetetlen mindenről beszámolni egy blogbejegyzés keretében, viszont a konferencia honlapján,  az élő közvetítést megörökítő videofelvételen keresztül s az ELTE PPK Facebook oldalán részletes betekintést kaphat évekre visszamenően is az, aki érdeklődik az öt év gazdag eseménysorozata iránt. Mivel személyes szakmai blogomban írok, így engedtessék meg számomra, hogy szerénytelenül, ám annál nagyobb örömmel osszam meg azt az  engem ért megtiszteltetést, amit ajándékul kaptam a mostani konferencián. Mint említettem, pályázatot nyújthattunk be, amelyet a Tempus Közalapítvány hirdetett meg a nyár folyamán. Az IKT-eszközök kreatív használatával kapcsolatosan kértek módszertani ötleteket a pedagógusoktól. B.Tier Noémi, pályázati koordinátor elmondása szerint számos, jobbnál jobb pályázati anyag született, amelyek  a Digitális Módszertárban tekinthetőek meg. Ebben az évben először Különdíj kiosztására is sor került, amelyet Dr.Kőrösné, dr.Mikis Márta az ISZE (Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesületének) tiszteletbeli elnöke adott át. Igen nagy megtiszteltetés, hogy ezt a kitüntetést én kaphattam meg. Leírtam már, de még egyszer megteszem: "Különös öröm és hála az, amikor a Mester elismeri tanítványa munkáját. Márti életpályája, gyermekinformatika terén történt kutató munkája, valamint embersége, szeretete segítette mindig tevékenységemet. Alázata örök példa előttem."

Mártitól a következő szavak mellett kaptam meg a megtiszteltető elismerést:


A díjazott pedagógusok bemutathatták pályamunkáikat a konferencia napján. Én a következő rövid összefoglalóval  készültem: 



Visszatekintve a legutóbbi, és az azt megelőző konferenciákra, s az ott megismert Pedagógustársaim előadásaira, pályázati munkáira, igaz szívemből írom le, hogy még számos Kollégám jogosan kiérdemelt díj tulajdonosa lehetne. De, mint az lenni szokott, a zsűrinek mindig választani kell, s nem túlzás, ha azt állítom, hogy a zsűrinek valóban nehéz dolga lehetett. Még az a szerencse, hogy nem csupán egy lehetőség, egy pályázat áll rendelkezésünkre, amelynek eredménye egy elismerés lehet, hanem számos más is, ahol megmutathatjuk ötleteinket, tevékenységünket. Így gratulálok ez úton is a most legutóbb Sulinetwork díjban részesülő Kollégáinknak, s a többi Pedagógustársamnak, akikkel együtt hajózhatok a digitális pedagógia tengerének sokszor hullámzó habjai között.
S hogy mennyire igaz, hogy "egy fecske nem csinál nyarat", elhoztam ennek bizonyítékaként blogomba az ötödik Digitális pedagógus és nemzedék konferencia tanulmánykötetét. Igen! Sokan vagyunk már! S ha most még néha "vacogunk" is, de nemsokára itt a "nyár"!




 Pályamunkám rövid bemutatása a Konferenciakötet 68. oldalán található, s a projektötletek pedig a Digitális Módszertanban olvashatók a következő link alatt: http://bit.ly/2h1nIxM


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése