2016. szeptember 25., vasárnap

Világsakkfesztiválra hangolódva az Anyahajóban

A montázs képeinek forrása: http://bit.ly/2cN3zEM


Szinte még el sem kezdődött az új tanév, és máris egyik projekt a másikat követi Anyahajó Stúdiónk életében.  A szülőkkel való konzultáció után nekifogtunk az év eleji eDia mérésekhez,  múlt héten pedig bekapcsolódtunk a Világ Legnagyobb Tanórájának nagy eseményébe. S máris tekintetünket a két hét múlva megrendezésre kerülő Világsakkfesztivál eseményére szögezzük. 

Vannak terveink, amelyekről az Anyahajó blogban írtam a gyerekeknek: 



http://anyahajosegit.blogspot.hu/2016/09/programjaink.html
   

Abban  reményben vagyok, hogy sikerül kedvet csinálnom a gyerekeknek és szüleiknek a készülő programhoz, és majd ott, október 8-án együtt örülhetünk, játszhatunk sokadmagunkkal a Várkert Bazárban.

Világsakkfesztiválra hangolódva az Anyahajóban

A montázs képeinek forrása: http://bit.ly/2cN3zEM


Szinte még el sem kezdődött az új tanév, és máris egyik projekt a másikat követi Anyahajó Stúdiónk életében.  A szülőkkel való konzultáció után nekifogtunk az év eleji eDia mérésekhez,  múlt héten pedig bekapcsolódtunk a Világ Legnagyobb Tanórájának nagy eseményébe. S máris tekintetünket a két hét múlva megrendezésre kerülő Világsakkfesztivál eseményére szögezzük. 
Vannak terveink, amelyekről az Anyahajó blogban írtam a gyerekeknek: 


http://anyahajosegit.blogspot.hu/2016/09/programjaink.html
Abban  reményben vagyok, hogy sikerül kedvet csinálnom a gyerekeknek és szüleiknek a készülő programhoz, és majd ott október 8-án együtt örülhetünk, játszhatunk sokadmagunkkal a Várkert Bazárban.

2016. szeptember 16., péntek

Expert Tréning & Tetőbuli a Microsoft Székházban


2016. szeptember 3-án MIE Expert találkozóra voltam hivatalos többed magammal a Graphisoft Parkban található Microsoft Székházában. Mivel ragyogó napsütés volt ezen a napon, így ismét összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Kezemben fényképezőgéppel sétáltam a Székház felé, s lencsevégre kaptam a még szeptemberben is csodásan pompázó, üde zöld növényeket, virágokat. Ezekből készítettem a fentebb látható kollázst a Microsoft Recearch Autocollage programmal. A rólam készült fotó Fehér Péter érdeme.
Egy régebbi blogbejegyzésben szóltam arról, hogy Magyarországon is megalakult a világszerte működő innovatív pedagógusok közössége, amelynek egy sikeres pályázat révén én is tagjává lettem. A közös munka és közös cél egyre inkább összekovácsol bennünket. Szemtől szembe ritkán találkozunk, ám annál sűrűbben a hétköznapok forgatagában, amikor hol a közösség Facebook oldalán, hol személyes üzenetekben kérünk, vagy éppenséggel adunk tanácsot egymásnak. Ha létrejöhet egy fizikai térben történő esemény, nagy öröm számunkra. Ez így volt szeptember 3-án is ott a Microsoft Székházban, ahol a mosoly, jókedv mellett komoly szakmai munka is folyt. Előadásokat hallgattunk meg, gyakorlatban próbáltuk ki a legmodernebb programozást, s csoportokban törtük  fejünket egy leendő Digitális Témahét projektötletén. Végül előadóink, Prievera Tibor és Nádori Gergely egy jövőképet állított fel számunkra, ami céltudatos tervet rejt magában. Előre nem szeretném részletezni a dolgokat, hiszen a készülő program még "méhmagzat állapotban" van. A megvalósítás sok munkát igényel, amely elkötelezett, minden új megtanulására kész, akadályokkal megküzdeni képes pedagógusokat kíván meg. Remélem, egyszer majd krónikám erről is fog szólni  nagy örömmel.
A sikeres pályázatok során elnyert szakértői címet tanúsítványok révén kaptuk meg:


A tréning napján finom falatok kíséretében töltöttük el az ebédidőt a Microsoft Székház tetőteraszán. 
Köszönjük a Szervezőknek a szíves látást!

Többen is készítettünk fotókat a nap során. Hála az internetnek és a sok megosztásnak, hiszen ennek köszönhetően csokorba tudtam szedni őket.  Így állt elő egy zenés képes album, amely - reményeim szerint - szép emlékként őrzi majd a szeptemberi találkozónk emlékét.

Íme:

2016. szeptember 14., szerda

Újabb kincs az Anyahajóban


Újabb gyermek, újabb kincs, újabb egyéniség, újabb személyiség. Igen, Barnus ő, aki megérkezett hozzánk a mi kis Anyahajó Stúdiós csapatunkba. Az első napot úgy éltük át, mintha mindig együtt lettünk volna... Hiszem, tudom, kozmikus pillanat megjötte. Ennek van egy különleges háttere, amit most  Kedves Olvasóimmal megosztok röviden. Az úgy szokott történni felénk, hogy az év kezdetét a szülőkkel való találkozással töltöm el. Igen fontosnak tartom a kölcsönös információszerzést. Lényeges , hogy együtt tudjunk gondolkodni a gyermekek felől. Mindenki előre megbeszélt időpontban érkezik hozzám. Ez így történt Barnus szülei esetében is. A barátságos eszmecsere során kiderült, hogy Barnus apukája programozó, és ismeri, kedveli a LEGO MINDSTORMS EV3  robot játékot. A Digitális Témahéten különdíjban részesült projektünk, amelynek jutalma két Lego robot társasjáték volt. Nagyon örültünk az ajándéknak, de nagy lett a gondom is, hiszen én nem értek a robotépítéshez. Viszont tudtam, hogy mennyire jó lenne ez a 21.századi fejlesztőeszköz tevékenységeink során. Nagy elhatározásom volt, hogy a nyári szünetben nekiállok, és összeszedem minden tudományom, felhasználva minden fellelhető tutoriált, és elsajátítom a a robotépítés és esetleg a programozás tudományát. Mondanom sem kell, a sok nyári programba egyszerűen nem fért bele a nagy tervem. Csüggedten gondoltam arra, hogy ott fog heverni a polcon a drága jó ajándék szakértelmem hiányában, míglen felcsillant a remény, s egy pillanat alatt megoldódni látszott a nagy kérdés. Megszületett a közös terv és akarat. Átadtam az egyik  társasjátékot a családnak, akik örömmel vállalták, hogy megépítik a robotokat otthonukban, sőt a programozást is elkészítik. S terveink szerint  2017. januárja felé szépen bevezetést fogok kapni a mesterségbe, s majd így a gyerekekkel együtt belekezdünk a robotok építésébe. Addig pedig Barnus apukája néhány fontos útmutatást fog írni kisfia bloghajójába. Úgy gondolom, hogy tervünk megvalósítható, és biztatás lehet azok számára, akik, mint én, nem vagyunk informatikusok, nem tanultunk programozást, és kemény pénzeket nem tudunk ez irányú kurzusokra költeni. Elején vagyunk az útnak, de aki ismer egy kicsit, tudja, szeretem a kihívásokat,- még akkor is, ha már félszemmel a nyugdíj felé kacsingatok is.

Szokásomhoz híven tegnap újra bekapcsoltam kis fényképezőgépemet. A felvételekből megszerkesztettem egy bő, 5 perces videót, amelyben ízelítőt kívánok nyútani abból, hogy miként is telt Barnussal az első napunk, s hogy milyen hozadéka lehet annak, ha majd a LEGO MINDSTORMS EV3  robot játék nem csak az Anyahajó polcán fog ékeskedni, hanem az idejáró gyermekek képességeit a 21. század módjára fogja játékosan fejleszteni.

Íme a bemutatónk az Anyahajóról: 


2016. szeptember 12., hétfő

31.WIZZ AIR BUDAPEST FÉLMARATON



Ritka szokásom, hogy családomról, azaz minket érintő eseményről írjak. Úgy gondolom, hogy egy szakmai blog nem is erre hivatott. S hogy mégis személyes dologról számolok most be, annak egy nagy közösséget érintő vonzata is van, ezért hát bátran megteszem.
Tegnap nagyobbik lánykámmal, Irmával a Városliget felé vettem utamat. Hónapokkal ezelőtt ugyanis benevezett a 31.WIZZ AIR BUDAPEST FÉLMARATONRA. Tudatosan, tervszerűen készült a nagy megmérettetésre. Több futóversenyen ugyan már részt vett, de a félmaraton első volt most életében. 
Valami különleges, ünnepi érzés kerített bennünket hatalmába ott a "lizsiben"... Egymásra mosolygó arcok, családok, kicsik és nagyok, gyönyörű napsütésben készültek a 21 km megtételére. 
Kezemben digitális fényképezőgéppel sátáltam az árnyas fák között, s igyekeztem lencsevégre kapni a legizgalmasabb, legérdekesebb pillanatokat. A sok percet felölelő felvételből azután készítettem egy rövid, négy perces videót, amit most szeretettel nyújtok át a kedves Olvasónak. Talán látható, érzékelhető lesz, hogy valami egész másról szólt ez a nap, mint egy agyonhajszolt, anyagi érdekeket átszőtt, lassan öröm nélküli sporteseményről, ahol a mások legyőzése, a magunk élre kerülése a cél. Itt valami egészem más lengte át a napot. Itt nem volt különbség az első és utolsó befutó között... Sőt! Talán még nagyobb tapsot kaptak azok, akik szinte önmagukat legyőzve, határtalan lelkesedéssel, boldogan futottak be az utolsó percekben. Igen, ezt kellene megtanítanunk a mai gyermekekkel...
Ez lenne az az örömpedagógia, ami kivezetne bennünket egy mostaninál szebb világba. Azaz, hogy széthúzások helyett összetartson bennünket a közösség ereje. Ezen a napon egyként startolt , egyként szurkolt, és egyként ért célba mindenki. Egyként tudtunk örülni, hiszen nem kellett depresszióba esni senkinek, hogy lemaradt a dobogóról, mert itt mindenki dobogós lett! Mindenki szíve egyként dobogott, és boldogan, elégedetten tért haza nyakában az éremmel. Győztesek voltunk mi mindannyian tegnap! Mert győzött ott a Városligetben az egyetértés és a szeretet.

Íme piciny ízelítő néhány, rövid percben: 


2016. augusztus 24., szerda

Tükrözött osztályterem, - avagy élethosszig tartó tanulás határok nélkül

„Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak fel, az optimisták pedig vitorlákat.”
(ismeretlen)

Különös, kettős szereposztásban él a ma pedagógusa. Egyfelől tanítványai tanítója, másfelől diák, akit tanítanak. Nem lehet ez másképp' akkor, amikor szélsebesen változik, halad előre körülöttünk minden. Szinte semmi sem állandó, ezért lett jelszavunk az innováció. Hogyan is állná  meg helyét ilyen körülményben egy olyan oktatási forma, amelyik nem képes haladni a korral. Örvendetes, hogy egyre nagyobb azoknak a pedagógusoknak tábora, akik ennek igazságát felismerve immár több éves, akár évtizedes oktatási gyakorlatuk ellenére is képesek újra "iskolapadba ülni", és akár őszülő hajszálakkal is vadonatúj ismereteket elsajátítani. Igen, mindannyian tudjuk, ez annak a hatalmas technikai robbanásnak köszönhető, ami a digitális világ beköszöntét jelentette életünkben. Kezdeti ellenállásaink, félelmeink lassan szűnni kezdtek, kinél hamarabb, kinél meg későbben. Ma már világos előttünk: a fejlődést megállítanunk nem lehet, de nem is érdemes. Jobban járunk, ha katonásan "felvesszük a tempót", és a kezünkbe kapott lehetőségekkel élve megpróbáljuk a jó alapokra helyezve megújítani pedagógiai módszereinket. Kérdezhetné valaki: de kinek van ideje, ereje, pénze tanulni, új tanulási utakat kialakítani? Jogos a felvetés, senki nem vitatkozik a ténnyel. Ám, ha mi is belekóstolunk abba az új tanítási-tanulási környezetbe, amit majd diákjaink között honosítunk meg, akkor máris van felelet kétkedéseinkre. Pont az internet adja meg számunkra azt a lehetőséget, hogy a lehető leggyorsabban megtanuljunk mindent , amit megkíván most tőlünk a kor , a 21. század követelése. Ugyanis számos lehetőséget kapunk időtől, távolságtól függetlenül, hogy szabadon, saját tempónkban, saját időbeosztásunk szerint tanuljuk meg azokat az alkalmazásokat, web2.0-ás eszközöket, amelyekkel majd pedagógiai módszertanunkat újíthatjuk meg. Számtalan magyarázó, oktatóvideó áll rendelkezésünkre, számtalan teszttel próbálhatjuk ki elsajátított ismereteinket, és bőséges azoknak a kollégáknak száma, akikkel tudásunkat megoszthatjuk, akiknek segítségét kérhetjük, a akiknek még alkalomadtán mi is segíthetünk. Ez ugye már nem az a szokványos, helyhez kötött, sokszor drága áron megfizetett, frontális képzési forma, amit ma már mi sem szívesen vennénk igénybe. A tanulás új ízének megtapasztalásával talán könnyebben fogjuk kialakítani azt a 21. századi osztálytermet, ahol diákjaink már az újszerű, hozzájuk szabott módszerekkel fognak tanulni. Amikor már mi készítünk nekik oktatóvideókat, amiket majd ők is otthon, esetleg tabletteken, okostelefonokon útközben néznek meg. S majd ők is megoldják az általunk készített tudásellenőrző teszteket. S mindezek után az osztályteremben már nem a régmúltat idéző, frontális oktatás megy, hanem egy interaktív, mozgalmas, gyakorlatias tudásmegosztás jelenik meg. Ez lenne az a bizonyos, tükrözött, vagy fordított osztályterem, ahol a diákok második otthonukra lelhetnek. Lehet, hogy most még utópisztikusnak tűnik a megvalósulás, ám ha merünk nagyokat álmodni, álmaink megvalósulást nyerhetnek.
Lassan a nyár végéhez közeledünk... Előttünk egy új tanév kezdete... Én már lassan a visszaszámlálást kezdem el, hiszen nyugdíj előtt a hajókürtök közül az utolsó háromból most a második hangzik számomra el. Hátam mögött olyan tíz esztendőt tudhatok, amelyik sok-sok kurzussal volt tele. Hálát adok az Égieknek, hogy olyan tanulási kedvvel áldottak meg, amivel szinte száguldva repültem egyik képzésről a másik fele. Tíz évvel ezelőtt könnyeim potyogtak, mert a számítógép elé kényszerültem, s még a billentyűzetet sem ismertem.  De sok-sok segítséggel, lépésről-lépésre építkezve kezdtem megbarátkozni a három "bűvös betűvel": IKT, azaz információs és kommunikációs technológia, s immár elválaszthatatlan barátokká válva teszem dolgom, fejlesztem  segítségével a rám bízott gyermekeket. Bizton mondom, függővé nem váltam tőle, mert életemnek nem ez az egyetlen értelme. Viszont tudom, szükségem van rá, hogy örömpedagógiám teljes legyen. 
Nyári napjaimban rendezgettem dolgaimat, az évek során összegyűjtött anyagaimat. Szinte ámultam azon, hogy mennyi minden fért bele az elmúlt évek történéseibe. Tudom, nem illik és nem szokás hosszú önéletrajzot írni. Így nyugdíj előtt két évvel már nincs is igazán szükségem erre. Ennek ellenére a mellékletben igyekeztem minden olyan dokumentumot feltölteni, ami őrzi élethosszig tartó tanulási kedvemet. Nem titkolt vágyam, hogy biztassak, bátorítsak, inspiráljak vele másokat, hogy éljenek a tanulási lehetőségekkel, mert jó, mert fiatalon tart, mert örömöt szerzek vele másoknak, és magamnak. 
Íme:


Cv esp-europass-20160823-dr ujhelyinészeverényi-hu from Szeverényi Irma

 Az elmúlt tíz év talán legfontosabb eseményeit igyekeztem Örömpedagógia nevű blogomban megörökíteni. Rendezgetéseim során jöttem rá, hogy éppen a Fordított osztályterem MOOC kurzusáról nem írtam még. Így röviden, summázva csak annyit, hogy jó volt, remek volt! A képzés részletezése nem fér bele e mostani bejegyzés keretébe. S ha mégis valakit érdekelne közelebbről is a témakör, akkor két blogbejegyzést ajánlok szívből számára. Mindkettőt olyan pedagógus írta, akit éppen a kurzusok során ismertem meg, s lettünk kollégákból baráti testvérek. Az egyik pedagógus Tóth Reni, aki így ír a kurzusról: http://bit.ly/2bNcp66.  A másik kedves barátnőm és kollégám, Tuboly Rita a következőképpen foglalta össze a kurzus élményeit: http://bit.ly/2bhzHyW
A magam részéről csak annyit: beadandóm, saját, kis elkészített oktatóvideóm s a hozzá tartozó óravázlatom ez volt:
 
   



 

Fordított osztályterem from Szeverényi Irma

 
S még a 2016/2017. tanév becsengetése előtt is volt egy élményszerű találkozás augusztus 17-én. Ugyanis meghívást kaptam Gyarmathy Éva egynapos kurzusára, amelynek lényege  az általa készített, külföldről adaptált Kognitív Profil Teszt alkalmazási lehetősége volt:

  Kezdődjék hát az új tanév! Minden Kedves Ismerős és még nem ismert Kollégámnak kívánok sok erőt, kitartást, jó kedvet a tanításhoz! S ha valaki elé  akadály gördülne, hát így gondoljon erre:


"Azokból a kövekből, melyeket utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk." (Széchenyi István)

2016. augusztus 20., szombat

eDia miniatűrök az Anyahajóból,- avagy mérés-értékelés az örömpedagógiában




Szomorú vagyok, ha szomorú tanítványokat látok. Így volt ez akkortájt, amikor az év eleji, és év végi méréseimet papírhalmazokban vittem be kisdiákjaimhoz. A  központilag előírt feladatok sok esetben meghaladták a gyermekek képességeit. Szenvedést okozott számukra az, hogy sokuknak nagy nehézséget jelentett a manuális írás. Ennek következtében gyakran csak híjával kitöltött lapokkal zártam a tesztelést, s a sok meg nem értett kérdés következtében frusztrált percek, kudarcok jöttek,  s elmaradt a sikerélmény. Töprengéseim, kutatásaim során azonban rátaláltam a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja által kidolgozott, új generációs, elektronikus diagnosztikus mérési rendszerérePartneriskolaként csakhamar beregisztráltam kis csapatomat a nagy egészbe. 2014-ben volt az első kísérleti tesztelésünk, amely nem volt teljesen felhőtlen, hiszen a generált feladatsorok szintén nagy nehézséget jelentettek a sajátos nevelési igényű gyermekeimnek. 
Ekkor bátorkodtam levelet írni Dr. habil. Molnár Gyöngyvér egyetemi docensnek, aki Csapó Benő professzor úr mellett szakmai vezetőként vesz részt az eDia fejlesztésében. Azzal a kérdéssel, kéréssel fordultam hozzá, hogy lehetne-e könnyített, differenciált feladatsorokat generálni a sajátos nevelési igényű gyermekek számára, hogy ők is részt vehessenek a maguk fejlődési szintjén a mérés -értékelés rendszerében. Igen megtisztelő volt számomra, hogy Gyöngyvér, akit már ezelőtt is volt szerencsém személyesen is ismerni, hallgatni, készségesen vállalta, és hamar küldte is a differenciált feladatokat. Itthon mindmegannyit megoldottam, hogy lássam, megfelelő kihívás elé állítom-e diákjaimat. Így került sor ezután a személyre szabott tesztek kitöltésére. "Áthágva" a szigorú szabályokat, kicsit másképpen folytak ezek a tesztírások ott az Anyahajóban. Nem hagytam magukra a gyerekeket, hanem, mint mindig, most is közéjük ültem. Háttérsegítséget nyújtottam annak, akinek arra volt szüksége. Természetesen jegyzeteltem közben szorgalmasan, hiszen irányított megfigyeléssel kísértem minden mozzanatukat úgy  kognitív, mint affektív vonatkozásban. Eltökéltem szívemben, hogy bármilyen nehézséggel kerülnek is szembe a feladatok során, kisegítem őket, hogy mindegyikőjüknek a tesztkitöltés végén sikerélménye legyen, s a százalékos kiértékelés után a malacka mindenkit lufikkal ajándékozzon meg. Szokásom szerint fotókat, videókat készítettem "eDiázásunk" során is. 2014-től tetemes dokumentáció gyűlt össze. A most következő 2016/2017-ik tanév előtt rászántam időmet, erőmet, és a sok-sok felvételből egy eDia miniatűr sorozatot készítettem, amit elsősorban hálám jeléül Molnár Gyöngyvérnek ajánlok fel. Reménységem, hogy ebből a sorozatból láthatóvá válik: volt, és van értelme , hogy  kis csoportunkkal mi is beneveztünk az innovatív mérés-értékelés rendszerébe. Lehet, hogy megnézve a  miniatűröket, valaki azt fogja mondani:"Nem ér az egész! Hiszen én súgtam nekik, nem reális a mérés!"... Igen, valóban ez így van. De mérlegre tettem a dolgokat, s a mérleg nyelve arra mutatott, hogy talán hasznosabb lesz a gyerekek számára ez a "tyúkanyó-kiscsibés" együttlét annál, mintha rájuk bízok mindent, hogy feladataikat egyedül oldják meg.
Szavamat nem szaporítom tovább, jöjjenek hát a miniatűrök szépen, sorban, 2014-től elindulóan:




















Így töltjük hát napjainkat ott az Anyahajóban...Az újonnan összeállított teszteket kérésemre Molnár Gyöngyvértől ismét megkaptam. Várom kisdiákjaimat, hogy ismét elinduljunk a nagy útra... Bízom abban, hogy egyre önállóbbak lesznek a tesztek kitöltésében. S továbbra is csak azt fogom náluk keresni , kutatni, hogy mit tudnak. Önbizalmukat, önértékelésüket kívánom növelni, mert akkor bátrak lesznek, és a sok nehézségük ellenére is meg fogják tudni állni helyüket ebben a nem könnyű, olykor  a gyengéket, kicsinyeket elnyomó világunkban...